Tűzvédelem – GY.I.K.

  1. Tarthatunk-e kerékpárt/virágot/babakocsi a társasház folyosóján?

A szabályozás egyértelműen kimondja, hogy az építményt, helyiséget csak a használatbavételi, üzemeltetési, működési és telephelyengedélyben megállapított rendeltetéshez tartozó tűzvédelmi követelményeknek megfelelően szabad használni. Így az épületben a közlekedőket, lépcsőházakat nem tárolási célra, hanem közlekedésre szánták, azokat arra is kell használni.
A közlekedők tűzvédelmi szempontból kiemelt szereppel bírnak, hiszen menekülési útvonalként szolgálnak. Tűz esetén a forró füsttel, esetleg mérges gázokkal teli lépcsőházban a helyismerettel rendelkező emberek is nehezen tájékozódnak. Amennyiben a menekülési útvonalat leszűkítik az otthagyott tárgyak (babakocsi, kerékpár), az megnehezíti a menekülést és a tűzoltói beavatkozást is.
Az OTSZ rendelkezik a menekülési útvonalak kapcsán kimondja, hogy a tervezés során a szakértők meghatározott minimális szélességet – ennyi feltétlenül kell a biztonságos meneküléshez – leszűkíteni nem lehet! A menekülési útvonalon lévő – de a minimális szélességet hátrányosan nem befolyásoló – terek más célú használatát az illetékes katasztrófavédelmi kirendeltséggel (tűzvédelmi hatóság) kell egyeztetni.

2. Védhetjük-e a lakást az ajtóra, vagy a lakás előtti közlekedőre szerelt ráccsal?

Erről az OTSZ úgy rendelkezik, hogy a menekülési útvonalon csak kézzel (vagy kézzel is) nyitható ajtókat lehet alkalmazni. Amennyiben a helyiség legfeljebb 50 fő tartózkodására szolgál, követelmény, hogy az ajtó a kiürítés irányába nyíljon. Ez érvényes a tömegtartózkodásra szolgáló helyiségnél is, 300 embernél nagyobb befogadóképességű helyiség esetén elvárás az is, hogy az ajtók kilincs nélküliek, egy mozdulattal nyithatóak és nyitott állapotban önműködően rögzíthetőek legyenek. A szabályozás kitér a menekülési útvonal ajtóinál elhelyezett függönyökre, szélfogókra. Ezek csak úgy helyezhetők el, hogy széthúzásukkor a kijárat ne szűküljön. A függöny a padló síkját nem érheti el, belső széleit eltérő színű csíkkal kell megjelölni.

A bejárati ajtónkat ráccsal lezárni nem ellentétes a tűzvédelmi előírásokkal, de fontos számolni azzal a ténnyel, hogy tűz során a felszerelt rácsok hátráltatják a beavatkozást, a mentést és a menekülést is. 

Az OTSZ-ben megfogalmazottak kizárólag az emberi élet védelmét szolgálják, a menekülési útvonalon elhelyezett szekrények, zsákok, bútorok tárolását, raktározását éppen ezért korlátozza. A tűzvédelmi előírások betartatásának az a célja, hogy az egyes kialakítások mellett a biztonságos menekülés is biztosított legyen.

3. Mit szabad és mit nem szabad?

Tízemeletes házakban semmi sem lehet a folyosókon, sem a lépcsőházakban. Tilos szekrényt kitenni, büntetendő cselekmény kisszéket vagy asztalt kivinni. A folyosókon sem doboz, sem újságpapír, sem bútor nem maradhat kint. Cserepes virág még az ablakban sem állhat. Le kell szedni a képeket, a virágtartókat. Le kell szerelni a rácsos ajtókat, a lakásajtók elé sem szabad ilyeneket szerelni.

Az OTSZ értelmében a folyosókon, lépcsőházakban éghető installációk, dekorációk, szőnyegek, egyéb anyagok tartós elhelyezését a tűzvédelmi hatósággal egyeztetni kell, ha azok mérete az érintett fal- vagy padlófelület 15 %-át meghaladja.A szemétlerakókba nem lehet pakolni és az ajtókat nyitva kell hagyni.


A négyemeletes házakban szintén nem lehet a lépcsőházakban tárolást végezni. A lomtalanítást sem szabad megvárni mert az ellenőrző személy (a katasztrófavédelem illetékes hatósága) nem mérlegelhet, ki kell szabnia a bírságot. Ennek összege százezer forintnál kezdődik, és akár több millió forint is lehet, amit a lakónak magának kell kifizetnie, így az anyagi felelősség is jelentős.

4. Miért zavarja a tűzoltókat a virág?

Nagy tűz esetén ezek nehezen égnek el, viszont nagy füstöt okoznak. A falakra helyezett tárgyak növelik a tűzterjedés kockázatát, elősegítik a tűz továbbterjedését.

lépcsőház virágok

5. Valóban számíthatunk büntetésekre?

A tűzvédelmi szabályozás nem új keletű, a tiltásokkal együtt régóta életbe van. Ez idáig nem társult hozzá szankció, nem lehetett azt büntetni, aki megszegte őket. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy ez szükséges a megfelelő tűzbiztonság elérése érdekében.
Engedélyezési ügyekben, egyeztetéseken a tűzvédelmi hatósági kontrollt a katasztrófavédelmi kirendeltség gyakorolja, valamint ellenőrzi a tűzvédelmi használati szabályok betartását.
A tűzvédelmi hatósági feladatokat ellátó szervezetekről, a tűzvédelmi bírságról és a tűzvédelemmel foglalkozók kötelező élet- és balesetbiztosításáról szóló 259/2011. (XII. 7.) Korm. rendelet kormányrendelet melléklete tartalmazza, hogy a tűzvédelmi hatóság által megállapított szabálytalanságok esetén mekkora mértékű tűzvédelmi bírság szabható ki és meghatározza azt is, hogy mely esetekben kötelező tűzvédelmi bírságot kiszabni.

(forrás: szakmai fórum, OTSZ)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s